(sokkoló képek)

A mai facebook cikk így kezdődik: 

"Mai szaporítótelepen tartott kobzás.
Ma 100 kutya menekült a pokolból."

Régen eljutottam addig a gondolatig, hogy azoknak meg se kell próbálni elmagyarázni, akik ezeket a telepeket létrehozzák, hogy miért - végtelenül - rossz és beteg az, amit csinálnak. Mert ..nem.. értik. Mert nekik teljesen normális, hogy a kutya a saját piszkában vergődik. Mert normális, hogy a konyhai szemetet néha beszórják közéjük, hogy éhen ne haljanak. Mert normális, hogy állatorvosra nem költenek. 

De TE...? Neked milyen mentséged van, hogy megveszed tőlük??? Olvasod a neten a cikkeket erről. Tudsz róla, hogy mi folyik itt, hogy ez a csórómaffia létezik. Odamész, megsajnálod, és azért veszed meg? Oké... és utána egyből kezdj el telefonálgatni, meg feljelentést tenni. Mert ez a minimum, amit tehetsz, nem az, hogy támogatod ezeket a gerinctelen trágyahalmokat abban, hogy így tartsanak érző, szerető élőlényeket!!! 

S hogy mi a körforgás? Ezek a kölykök a megfelelő tápanyagok teljes hiányában fogannak meg és nőnek fel az anyaméhben. Hogy sokuknál lesz már fiatalon valamilyen betegség, az előre borítékolható; arról nem is beszélve, hogy a szülők nincsenek szűrve, oltva, féreghajtva, stb... Az csak az egyik szám, hogy 100 kutyát most elkoboztak és megint tele vannak az állatmentő egyesületek és menhelyek... Az meg a másik, hogy az ő kölykeik közül hányan kerülnek pluszban menhelyre, mert nincs az állatorvosi költségekre pénz... (kvázi többe kerül az orvos, mint került a kutya...) Vagy hányan kerülnek a föld alá 3 éves korukig az előéletüknek hála :(, összetörve ezzel az esetleg szerető család (és gyerekek) szívét... :(  

Írhatnék még erről, de a gyomrom forog. Ha szaporítótól vásárolsz, ezt támogatod: 

Megosztás a facebookon

Rettentő rég írtam naplót, pedig időnként valószínűleg jót tenne... :)

Ami miatt ma mégis a billentyűzetre vetettem magam, az az, hogy kaptam egy kis érzelmi sokkot az interneten kalandozva.

A történet az elmúlt hetekben kezdődött, amikor is eszembe jutott, hogy kb. 17-18 éves koromban, - vagy 18 évvel ezelőtt (!) - a barátnőmmel a Nyugatinál sétáltam, és megállított egy idős bácsi. A könyvét árulta, aminek "Málenkij robot" (magyarul egy kis munka) volt a címe. Nagypapám ekkor még élt, talán mesélt is nekünk a Donyec medencében átélt borzalmakról, ahonnan kb. 50 kilósan, egy hadifogoly társával tért haza... s amit szerencsésen túlélt (barátja a hazatérést követően meghalt). 

Talán nagypapám miatt is, - vagy mert a bácsi rettentő szimpatikus férfi volt, - megálltam, beszélgettem vele, végighallgattam hogyan adatta ki saját kis nyugdíjából a könyvét - majd végül vettem is egy példányt.

Furcsa, hogy mire emlékszünk és mire nem. Néha arra se emlékszem, hogy előző nap mit csináltam, most a napokban pedig eszembe jutott ez a bácsi és a könyv. Vajon mi lehet vele? Él-e még? Mivel pont dolgoztam, elraktároztam magamban az infot, hogy ha otthon eszembe jut, utánanézek... Természetesen nem tettem meg, de úgy tűnik, ami nagyon foglalkoztat minket, arra megkapjuk a válaszainkat. Ma ugyanis a Képek a múltból Facebook csoportba betettek egy képet. A kommenteket is el szoktam olvasni, kíváncsi ember lévén - az egyik kommentben pedig ott volt a Málenkij robot, az író, Miklósi Károly, sőt még egy link is. 

https://index.hu/belfold/2014/12/26/miklosi_karoly_malenkij_robot/

"Szombatonként ultizik, hétköznaponként négy és hat között szokott kiülni az aktatáskával a Nyugati elé." Sajnos már nem ül ki többé :(. Nyugodjék békében. 

Megosztás a facebookon

Nemrég olvastam egy cikket, állatmentők osztották meg. Cuki kutyát örökbefogadott valaki egy egyesülettől, majd másnap visszaadta, egy cetlivel: "Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket." Nem tudom, mit véthetett az az állat egyetlen nap alatt... (?!) DE. Jó lenne, ha felfogná mindenki: az állat néha gond! Néha nyűg és macera! Mindig sok meló!! Igen, néha a saját anyád se váltja be a hozzáfűzött reményeket, mert pl. megtagadja a palacsinta sütést! :)... De ő az anyád. A kutya pedig egy érző lény, aki kötődik, szeret, és néhányuk igen nehezen viseli, hogy nincs meg az a stabilitás az életében, amit egy gazda és otthon biztosíthat számára.

Szóval nem árt memorizálni: ha kiviszel a menhelyről egy kutyát, de nem informálódtál körültekintően arról, hogy milyen az a kutya (mozgékony, lusta, okos, kicsit bohókás, enyhén agresszív), akkor azért nem ő a felelős, hanem te. Vigyél magaddal kutyakiképzőt, mérje fel az adott kutyát és az alapján válassz, hogy ő mit mond. Ez a költség hidd el töredéke annak, amit majd a kutyádra fogsz költeni. Ha májer vagy, és te választasz egyedül (holott kutyát is még csak képről láttál, meg a szomszéd Buksit egyszer megközelítetted 6 méterre), akkor viszont vállald a választásod következményeit! Akkor is, ha megrágja a cipődet (mert kölyökkutya), akkor is, amikor először megharap (mert egy 50 kilós kaukázusi juhász és bevédi a házát) és akkor is, ha lyukasra pisili a nemrég telepített gyepszőnyeget (mert szuka).

(Csak egy ingyen jó tanács pároknak, mert mostanában ilyenről is rengeteget hallani: már az örökbefogadás pillanatában el lehet dönteni, hogy alapvetően kié a kutya. Nem akarok statisztikákkal dobálózni, de még ha most azt is gondoljátok, hogy életetek végéig együtt lesztek, ha mégsem így alakulna, és szakítotok, vagy váltok, a kutyával akkor sem tehetitek meg, hogy visszaadjátok a menhelyre!!! A menhelyek nem videótékák, és nem is arra lettek kitalálva, hogy a magára hagyott, lelkileg összeroppant kutyák rehabilitációjával foglalkozzanak!!) 

A te döntésed, a te felelősséged! Ha nem tudsz megfelelően mérlegelni, akkor pedig inkább el se indulj a menhelyre. Ne törd össze feleslegesen még egy kutya szívét. 

Megosztás a facebookon

Kedves Naplóm!

Ma is igen sportos és egészséges voltam. Reggelire megettem a tíz gramm zabot vízbe áztatva. Utána elmentem futni, csináltam száz fekvőtámaszt, ugyanannyi felülést, majd reggel 6-kor elkezdtem a napot. Ebédre kisütöttem a natúr csirkemellet, amit két szelet salátalevéllel jóízűen elfogyasztottam. Vacsora helyett szobakerékpároztam és

... na jó, ma se csináltam szart se!

A negatív példa is példa!!!!!

 

Megosztás a facebookon

Az úrnő határozottan belépett a pajtába. Gondolatai kavarogtak, zavarában beharapta alsó ajkát. Tudta, mi hozta ide. Tudta, miért van itt. Ám abban korántsem volt biztos, hogy meg meri-e tenni, amiért jött -, s ha megteszi, az a pillanatnyi boldogságon túl mennyi szenvedést hoz majd. Megtorpant. A zsoldos láthatóan nem vette még észre jelenlétét. Háttal állt neki, kardját élezte. Testén verejték csillogott. Csak egy vászonnadrág volt rajta. Sötét haja hátrafogva. Az Úrnő megtorpant, szíve hevesebben kezdett verni.

Két hónapja látta először a férfit. Lord Drassmore, a vár ura vacsorát adott épp. A drága Lord Drassmore... akihez 14 évesen férjhez adták. Jó ember volt. Kedves. Udvarias. A Lady volt a negyedik felesége. Lord Drassmore 68 éves volt, amikor hozzáadták. A Lord házasságuk - jobban mondva nászéjszakájuk - után nem sokat foglalkozott vele. A nászágyon a magáévá tette, de ez annyira kimerítette, hogy utána jó darabig felhagyott az ez irányú terveivel. Évente talán ha egyszer ismét próbálkozott, s Lady Drassmore készségesen engedelmeskedett. Engedelmeskedett, mert minden vágya egy gyermek volt, s Lord Drassmore-t igencsak kedvelte. Tényleg jó ember volt. Sajnos egyre ritkábban látogatta meg. Az utóbbi két évben pedig már egyszer sem. A tűz, ami egykor a férfié volt, kialudni látszott. A Lady enyhe megkönnyebbülését, hogy éjjeli látogatását nem kell elviselnie, kicsit elhomályosította a bánat, amiért nem lehettek gyermekei.

Aztán meglátta a zsoldost. A vacsorán. A félhomályban állt. Őt nézte. A pillantásától elakadt a lélegzete, azonnal lesütötte szemét. Mire visszanézett, a zsoldos már nem volt ott.

Nem tudta, miféle munkákat végez el a vár urának. Időnként megjelent, majd egy időre megint eltűnt. Valahogy mindig megérezte, hogy ott van, és őt nézi... és a Lady egyre kevesebbszer kapta el tekintetét.

Egy hónapja a Ladyt elragadta vágtázás közben a lova. Fogalma sem volt, honnan került elő, de a férfi ott termett. Hatalmas fekete paripája könnyedén beérte Sejmír-t, a Lady kecses kis kancáját. Kiemelkedett a nyeregből, megfogta a kantárt és halkan beszélve egyre lassabb tempót diktált a megvadult Sejmír-nek. A Lady jó lovas volt, de most mégis hálásan fogadta megmentőjét. Kezét a férfi karjára tette, úgy köszönte meg, hogy utolérte őket. A férfi elgondolkodva nézte kezét, majd tekintetét az övébe fúrta. Irina megrettent. A zsoldos szemei gyönyörűek voltak, sötétbarna - majdnem fekete -, sárga cirmokkal, mint egy ragadozóé.

-Lady Drassmore... - biccentett egyet, majd csípőjével lökött egy lován, mire az elvágtatott Sejmír mellől.

Irina csak nézett utána kábán. Tudta, hogy nem történt semmi. Mégis... most itt állt a pajta ajtajában, és nézte ahogy a zsoldos napsütötte bőre szinte csillogott a fáklyák fényében. Egyszer csak abbahagyta kardja élezését. Irina számára hirtelen megállt az idő, szíve kihagyott egy ütemet. Látta, ahogy a férfi megfordul és ránéz. Nem siette el. Először aranybarna tincsein, arcán futtatta végig a tekintetét. Majd belefúrta a szemét Irina világoskék szemeibe. Végül az ajkára siklott a tekintete, ahonnan visszarebbent a szemére.

-Lady... Drassmore... - hangja karcos volt... Mély... Bársony... Irina lehunyta a szemét, majd szégyentelenül végigmérte a férfit. A zsoldos izmos hasán kockákba rendeződtek az izmok. Sűrű, fekete szőr borította széles mellkasát, le végig a köldökéig, majd a köldöke alá, egyre keskenyülő vonalban. A Lady fejéből szinte minden gondolatot kiűzött a vágy, hogy megérintse a selymes csíkot, s alatta a finom bőrt. Nyelt egyet, majd kissé bátortalanul odalépett a férfi mellé és ránézett a még mindig kardját fogó, hatalmas kézfejére.

-Irina... szólítson... Irinának.

Megosztás a facebookon